A CrySyS (Cryptography and System Security) laboratórium több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik az IT biztonság területén, melyet hazai és nemzetközi K+F projektekben, valamint különböző szakértői feladatok elvégzése során szerzett. A laboratórium vezeték nélküli hálózatok biztonsága témakörben végzett kutatómunkája, publikációi nemzetközileg is ismertek és elismertek.
Az MCL laboratórium több mint 10 esztendeje foglakozik vezeték nélküli és mobil rendszerekkel, illetve mobil és vezetékes hálózatok integrációjával. Az egészen lokális RFID azonosítástól a WIFI hálózatokon keresztül a korszerű IP alapú 3G-s UMTS-LTE hálózatokig bezárólag – hallgatókat is bevonva – számos területen vesz részt hazai és nemzetközi projektekben.
A Hálózatmodellezés és -tervezés Laboratórium tagjai több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkeznek a nyilvános szolgáltatói méretű és komplexitású hálózatok gyakorlati tervezési és analízis problémáinak modellezésében és megoldásában. Hazai és nemzetközi kutatási és fejlesztési munkáik során megszerzett ismereteikre, tapasztalataikra alapozva járulnak hozzá a szakirány keretében kidolgozott oktatási program színvonalas és sikeres megvalósításához.
Multimédia-hálózatok Laboratórium
A Multimédia-hálózatok Laboratórium fő célkitűzése a média-technológiák, a kommunikációs hálózatok és technológiák és a médiakommunikáció vezeték nélküli és mobil rendszereinek kutatása és fejlesztése, illetve ennek az integrált területnek a villamosmérnöki és mérnök-informatikus szakokon történő színvonalas oktatása a BSc-MSc-PhD képzési struktúra mindhárom szintjén.
Hálózati Technológiák és Elemzési Módszereik Laboratórium
A Hálózati Technológiák és Elemzési Módszereik Laboratórium a hálózati technológiák gyakorlati aspektusaival és azok teljesítmény becslésével foglalkozik beleértve a meglévő technológiák fejlesztését és újak kidolgozását is. Számos ipari projektben vettek részt, ahol sikerrel alkalmazták a markovi modellezést mint matematikai eszközt munkájuk során. Ez a modellezés áll mind az oktatási mind a kutatási tevékenységük középpontjában. Foglalkoznak továbbá a hálózati szoftverek megbízhatóságának növelésére szolgáló automatikus tesztelő megoldások fejlesztésével is.
Az Akusztikai Laboratórium nagy hagyományokkal rendelkezik audio- és hangrögzítési technológiák terén, melyeket az utóbbi évtizedben kibővítettek a gépek és járművek által kibocsátott zaj és vibráció vizsgálatával is. Legújabb kutatási területüket a hazai infrastrukturális beruházások motiválták: a metró és vonatközlekedés által keltett talaj- és épületvibráció előrejelzése. Egy mérésekre és hangrögzítésre egyaránt használható, kicsi, de nagyon jól felszerelt stúdió áll a rendelkezésükre, kiegészítve számos numerikus és statisztikai szimuláció elvégzése alkalmas szoftverrel.
A Számítástechnika Laboratórium az oktatási és kutatási tevékenységei során egyaránt a modern információfeldolgozási modellekre, az architektúrákra, melyekbe ezek beágyazódnak, valamint az ezekhez kapcsolódó hardver- és szoftver eszközökre fókuszál. Külön hangsúlyt helyeznek az elosztott rendszerek és a párhuzamos architektúrák vizsgálatára. Oktatási tevékenységük kiterjed a BSc, az MSc és a PhD területére is.
Hálózati Algoritmusok és Jelfeldolgozás Laboratórium
A Hálózati Algoritmusok és Jelfeldolgozás Laboratórium a digitális jelfeldolgozás területén végez kutatási és fejlesztési munkát. A laborban dolgozók szaktudása kiterjed a jelábrázoló és –feldolgozó algoritmusok matematikai alapjaira, QAM rendszerekben történő gyakorlati tervezésre, ATM hálózatok neuron alapú CAC algoritmusaira, valamint videó és hang kódolásra és felismerésre.
Az oldallal működésével kapcsolatos technikai probléma esetén a schulcz@hit.bme.hu címre írhat.