2015. július 7.-én nekivágtam, hogy újra végigjárjam a Santiago de Compostelaba vezető zarándokutak egyikét. Az Északi úton (Camino del Norte) indultam el, majd folytatásként a Camino Primitivot választottam. A francia-spanyol határ nyugati végén fekvő Irúnból indultam és az Atlanti óceánig jutottam el, ismét viszontlátva Muxíát. Az alábbi oldalakon olvasható, hogyan is teltek ezúttal a napjaim.
2015.07.10., 3. nap: San Sebastián - Getaria
San Sebastiánból azonnal meredeken fel kellett kapaszkodni a tengerszintről vagy 120 métert a Monte Igueldo közelébe. Az ezt követő 2-2,5 széles beton ill. aszfaltút hol fel, hol le vezetett, mégsem volt annyira megerőltető, mint az előző napi keskeny ösvény. Ez a kellemesnek nevezhető út kb. 7 kilométerig tartott, majd Orio előtt ezt egy köves ösvény váltotta fel. Útközben nem találkoztam senkivel, sőt az a gyanóm, hogy San Sebastánból is elsőként indultam el, mivel sorra szaggattam a fejmagasságban szőtt pókhálókat. Egy helyen volt egy vízforrás, ahol lecseréltem az albergbern feltankolt vizet. Murphy törvényéhez igazodva reggel még hűvös árnyékos helyeken haladtam, de fél tíztől, amikor már magassabban járt a nap már dögmelegben. Orio előtt párszáz méterrel áll a San Martín kápolna, itt találtam egy árnyas kőlépcsőt, ahol elővettem a négy "egybenőtt" epres joghurtot, amit egyszerre bekaptam. Utána kicsit körülnézve láttam, hogy hátrébb van egy kőpad, ahol kényelmesebben is megreggelizhettem volna... Folytatva az utat, még a város előtt, közvetlenül az út mellett van az oriói alberg, kicsit sajnáltam, hogy nem itt szállhatok meg, nyugis kertes hely volt. Orió nagyon tetszett, a folyópartra levezető szűk utcák hangulatosak voltak, a folyón átkelve a túlsó már nem annyira benépesített, inkább iparvidéknek látszó új városrész már közel sem annyira. Itt az út egy nagy ívben követte a folyót, majd az autópálya alatti hídon alatt átmenve ismét egy nagyon kemény emelkedőn kellett felkapaszkodni a tengesszintről magasabbra, mindezt olyan hőségben, hogy egy helyen már a hőguta kerülgetett. Végül sikerült egy árnyékos helyen a az ivóvizemből keveset a sapkámba vizet önteni és valamennyit inni is, így aztán felfrissülve sikerült a Zarautyig hátralévő részt nagyobb nehézség nélkül megteni.
Az újabb kiadós pihenésre és táplálkozásra 6 kilométerrel odébb, Zarautz elején egy árnyas parkban került sor, ahol találtam egy üres padot. Levettem a bakancsomat, a zoknit is és a tegnap délután beszerzett élelmiszerekből itt kiadósan megebédeltem. Megittam a vörösbor maradékát, eközben szomorúan tapasztaltam, hogy a pet palackokra ráhúzott kólás poharak egyike elveszett. Ugyancsak hűlt helye volt a vállpántra felerősített apró villogó kerékpárlámpának, amit sötétben történő gyaloglás esetén gondoltam használni. Ez utóbbi nem egy nagy veszteség, de a megmaradt egyetlen pohárra nagyon kell vigyáznom, mert abba szoktam merülőforralóval elkészíteni a reggeli teát. Száraz tiszta zoknit vettem fel, Getáriáig ugyan már alig kb. 4 km lehet hátra, de a száraz zokniban az ember úgy árzi, mintha éppen csak most indult volna el.
Zarautz főutcáján végigsétálva elértem a város nyugati végét, itt ér véget a már említett hosszú homokos part, ahol -úgy mint San Sebastiánban - ezrek napoztak és fürödtek, nekem meg fájt a szívem, hogy nem tehetem ugyanezt. Kissé gyönyörködtem a látványban, figyeltem a gyerekeket, akik az öböl vée utáni magas partról ugráltak a tengerbe, majd elindultam a partmenti kikövezett kanyargós sétányon, ahol a kanyarok miatt hol előbukkant, hol meg ismét eltűnt a helyiek által "Ratón de Getaria"-nak nevezett, a városka egérre emlékeztető alakú dombja. A többkilométeres sétányt a tenger felől egy pazar rozsdamentes korlát övezte, egészen Getariáig. Sajnos a kicsike belváros és az említett domb közötti részt kiábrándító módon kikötői raktárépületek foglalták el, így lemondtam arról a tervről, hogy felmegyek az "egér" hátára.
A Kampaia, az itteni alberg a város szélén van, ahova elég meredek út vezet fel. Másodiknak jelentkeztem be, csak egy korombeli olasz nő érkezett korábban. Szerencsére tudott angolul, így tudtunk beszélgetni. Volt egy tablettje és panaszkodott, hogy itt nem egy neki az internet, holott otthon működik. Hamar megoldottam a problémáját, amiért hálaként rám hagyott reggel egy joghurtot. A húszágyas szállás estére félig sem telt meg, igaz itt már 12 Euró volt a szállásdíj plusz 3 Euró a reggeli, így a városban beszerzett sörrel, kenyérrel és borral egyetemben többet költöttem, mint az előző három napon együttvéve. Mosás után a nap hátralévő részét heverészéssel töltöttem, a meleg nap, és az a tény, hogy a szálláshoz vezető emelkedőt a bevásárlás miatt kétszer tettem meg alaposan kifárasztott. Vacsora előtt azért mégis kikászálódtam az ágyból egy közeli geoláda kedvéért. Egy tüskés bokrokkal körülvett kőfalban volt elrejtve, vagy 20 percig kerestemm miközben a tüskék jól összeszurkáltak. Bosszús voltam nem is annyira a tüskék miatt, hanem azért, hogy a rejtés leírásában nem volt "spoiler" (a rejtés környezetét mutató segítő fénykép), amit ilyen esetekben illik mellékelni. Vacsora után volt még kb. egy óra a lámpaoltásig, ekkor visszaheveredve elkezdtem morfondírozni, hogy vajon hol van, merre jár a többi zarándok, mert sem tegnap, sem ma eggyel sem találkoztam, csak néhány hátizsák nélkül futkosó alakkal. Ahogy így elmélkedtem egyszerre csak arra eszméltem, hogy teljesen sötét van és nemsokára éjfél, egyszóval a fáradságtól ruhástul elaludtam.
2015. július 7.-én nekivágtam, hogy újra végigjárjam a Santiago de Compostelaba vezető zarándokutak egyikét. Az Északi úton (Camino del Norte) indultam el, majd folytatásként a Camino Primitivot választottam. A francia-spanyol határ nyugati végén fekvő Irúnból indultam és az Atlanti óceánig jutottam el, ismét viszontlátva Muxíát. Az alábbi oldalakon olvasható, hogyan is teltek ezúttal a napjaim.
