Camino Francés, Finisterre y Muxía, 43 nap, 960+140 km
2013. június 19. és július 23. között jártam végig az El Camino-t a Pireneusok lábánál fekvő franciországi
Saint Jean Pied de Porttól az Atlanti óceánig, majd még egy további egy hetet töltöttem Galíciában.
Ez idő alatt 960 km-t gyalogoltam, átlagban 10 kg körüli hátizsákkal és 140 km-t anélkül.
Több mint 3400 fényképet készítettem, ezekből 1356 szerepel az alábbi naplóbejegyzésekben.
Útközben mintegy 80 geoládát kerestem, ebből 66-ot meg is találtam, két harmadukat hátizsákkal a hátamon.
Az alábbi naplóban olvasható, hogyan is éltem meg én ezt az életre szóló élményt.
Megjegyzés: a tartalom még egy jó ideig változik, egyrészt javítom a mobilon elkövetett gépelési hibákat, másrészt folyamatosan bővítem, elsősorban fényképekkel.
Kedd, 2013.06.18. - 0. nap: Budapest - London - Biarritz - Bayonne - Saint Jean Pied de Port
Minden kezdet nehéz. Az indulás előtti napon sikerült otthon belerúgnom egy lépcsőfokba, minek utána bekékült az egyik körmöm, és minden lépés "gyengéden" emlékeztet erre. Hajnalban a reptérre menet az autóban kiesett a combzsebemből a golyóstoll, van még egy, de az feladott hátizsákban van. Az utasfelvételnél meg mosolyogva köszöntem el a csinos pultos hölgytől, aki rövidesen futva hozta utánam az otthagyott személyimet. Szóval hozom a szokásos formámat, de remélem, hogy ezzel a repertoárom ki is merült :-).
Hip-hop, és már Londonban vagyok, sőt sok-sok sorbanállást követően már ismét a nagy hátizsák nélkül. A repülőút egyetlen említésre méltó eseménye a La Manche csatornában álló, többtucat szélmalom. Óriási és hosszantartó beszálló kapu előtti sorállással telt Stansteden az utolsó óra. 20-perces késéssel indultunk, a felszállás után azonnal befelhősödött, és a biarritzi leszállásnál már sűrű vonalakban csurgott az esővíz a gép ablakain. A biarritzi reptér aranyosan kicsi, hamar meglett a hátizsákom. Közben néhány eredménytelen taxistárs szerzési kísérlet után kimentem az épület elé, ahol öt percen belül megjelent a 14-es busz, ami potom 1 Euróért 40 percen keresztül furikáztatott a légvonalban 6 km-re lévő Gare Bayonne végállomásig. A buszról leszálva már együtt mentünk Tommal, az angol diákkal megvenni a vonatjegyet, amiből végül buszjegy lett (9,60 euro), mert vonatpótló busz közlekedik, a vonatéval gyakorlatilag azonos menetrenddel.
Ezt a bejegyzést a bayonne-i pályaudvaron írom, Chiara (egy korábbi caminós lány) fedezett fel itt, a kávé automata mögött egy szabad konnektort, amin most visszatöltöm a napközben elveszett 20%-ot. A vonatpótló busz is késett, a vigasztalanul zuhogó eső miatt útközben további késést szedtünk össze, úgyhogy a saint jean-i pályaudvar előtti leszállás után egyszerűen a hónom alá kaptam a még mindig lefóliázott nagy hátizsákomat (a kicsi, ami a repülések alatt volt velem a hátamon volt) és a szállásig tartó kb. 700 métert leszaladtam, így csak kevéssé áztam meg (na jól van, megáztam). Jól tettem, mert az Esprit du Chemin (Az Út Szelleme) albergben a népes társaság már túl volt a kölcsönös bemutatkozásokon és az aperitiven, amit azért még megkaptam :-). Egy nagyon jó, sok-sok fogásos vacsi következett, remek vörösbor társaságában. Végén az ohiói "Farmer John"közös éneklést kezdeményezett, ami fergetegesre sikerült, nagy részét sikerült videón elkapni. Felső ágyat fogtam ki, de nem zavart, csak hajnal felé az alattam fekvő horkolása, pedig füldugóval aludtam. Reggel alaposan át kellett pakolnom a hátizsákomat, hiszen idefele benne voltak a túrabotok, a derékalj és a túracipő, ugyanakkor nem volt benne mindaz, amit a kis uti hátizsákban (valamelyik gyerekem általános iskolai hátizsákjában) volt, és amit otthagytam. Indulás előtt hasonlóan remek reggeliben volt részünk, uticsomagot is kértem, amit végülis nem aznap ettem meg, ha lesz időm és alkalmam, leírom, hogy miért nem.