Camino Francés, Finisterre y Muxía, 43 nap, 960+140 km
2013. június 19. és július 23. között jártam végig az El Camino-t a Pireneusok lábánál fekvő franciországi
Saint Jean Pied de Porttól az Atlanti óceánig, majd még egy további egy hetet töltöttem Galíciában.
Ez idő alatt 960 km-t gyalogoltam, átlagban 10 kg körüli hátizsákkal és 140 km-t anélkül.
Több mint 3400 fényképet készítettem, ezekből 1356 szerepel az alábbi naplóbejegyzésekben.
Útközben mintegy 80 geoládát kerestem, ebből 66-ot meg is találtam, két harmadukat hátizsákkal a hátamon.
Az alábbi naplóban olvasható, hogyan is éltem meg én ezt az életre szóló élményt.
Kedd, 2013.06.25. - 7. nap: Torres del Río - Navarette
33,8 km, 9 ó 50 perc, 7 keresett és 5 megtalált geoláda, micsoda nap! Torres del Río-ban végül öten aludtunk egy hatágyas (3 emeletes ágyas) szobában és szerencsére senki nem horkolt. Reggel viszont a nagyon kicsi szobában nem tudtam nyugodtan összepakolni, Andreaval állandóan kerülgettük egymást, egy idő múlva feladtam és megvártam, amíg mindannyian elmennek. Így az albergből is utolsónak távoztam, 7:45-kor. A késői indulásban része volt a kiadós reggelinek, két teli tányér lencse levesnek, amivel az este az olaszok hiába kínáltak, mert akkor már bőségesen meg voltam vacsorázva a saját készleteimből.
Viana-ig, a következő városig igen változatos terepen, dombra fel, völgybe le mentünk, napsütéses, akkor még egy kicsit hűvös időben. Vianában, egy kávézó előtt összejött a már korábban ismert emberek színe-java, tejeskávét rendelve leültem az Ayeguí-ben felváltva horkoló, de egyébként rokonszenves angol hazáspár asztalához, akikkel ott pezsgővel ünnepeltük a 100. km átlépését. Mivel ők csak Logronó-ig mentek, úgy búcsúztam el tőlük, hogy már valószínűleg nem találkozunk. A jópofa ohio-i farmerrel, Farmer John-nal csináltattam egy közös képet, hátha már vele sem, pedig egyeztettük, hogy ő is Navarette-ig jön, sőt az albergue-t is megbeszéltük, mert van vagy öt itt belőlük. De úgy látszik, hogy sokan nem mertek nekivágni az újabb 13 kilométernek, és Logroño-ban maradtak, mert most itt, a tágas 17-ágyas szobában csak hárman vagyunk: egy biciklis holland, egy lengyel srác meg én.
De visszatérve az útra: Viana gyönyörű, a Conjunto de Viana műemleknél 20 percig kerestem a ládát, rövid időre még a korei Dana is segített a keresésben, sokáig eredménytelenül. Közben pihenésképpen fotóztam a szép műemlék épületet, a mikroládát végül egy kerítésoszlop talpa alatti üregben találtam (segítő szöveg nem volt, miként -egy kivételével- a mai 7 keresett láda egyikénél sem). Viana után már nem kellett annyit fel-le mászkálni, a táj egyre jobban kinyílt, és a kb. 10 km távolságban lévő Logrono egyből tisztán látszott. Logroño-ig még két geoládát találtam, egyik a Las Cañas természetvédelmi területen, ahol egy nagyobb tórendszer mellett számtalan madár, főleg kócsagok élnek, a másik egy régi, már nem használt borospince külső falába volt rejtve. Logrono elején, a folyóparton még innen, következett az első meg nem talált mikroláda, mert a padon, a vélt rejtekhelyen egy fiatalember ült kitartóan. Logroño nagy, több mint százezres város, rendesen tele van szórva geoládákkal, de az idő szűkössége miatt csak a nagyteplomot néztem meg. Az óvárosból kiérve hamarosan egy végeláthatatlan avenidán (sugárút) találtam magam, szerencsére az egyik oldala már árnyékos volt. Miután a normál boltokat felváltották az autószalonok, a nagy bútoráruházak és fürdőszoba szalonok, majd mindezeket az ipartelepek, még elég sokat kellett gyalogolni, amíg elértem a La Grájera szabadidő parkot. Itt két ládát találtam meg, meg még egyet kerestem, de mivel ez egy sok kisebb fenyővel teleültetett meredekebb domboldalon volt, szinte mindegyik fa alatt egy fake rejtéssel, rövidesen feladtam. Ekkor már az idő is egyre jobban szorított, lassan fél ötre járt már, és még vagy 6 km volt előttem.
Kiléptem, és valamivel több mint fél óra elteltével, amikor megláttam a dombon a "Bikát", tudtam, hogy Navarette már nincs messze! Az albergue-be érve lezuhanyoztam, kimostam az ingemet, nadrágomat, alsónadrágomat és két pár zoknit (útközben zoknit váltok). Vacsorára szardínia, paradicsom, bagett, tea és ensaimada volt, ez utóbbi úgy néz ki, mint egy kakaós csiga, csak nincs benne kakaó, csak a teteje van meghintve porcukorral, és a tésztája egészen puha állagú és egészen enyhén savanykás - nekem ízlik, sokkal jobban mint a magdalenas (spanyol muffin), aminek fele beleragad a cakkos papírba, a tésztája meg jellegtelen ízű és száraz, alig nyelhető.