Camino Francés, Finisterre y Muxía, 43 nap, 960+140 km
2013. június 19. és július 23. között jártam végig az El Camino-t a Pireneusok lábánál fekvő franciországi
Saint Jean Pied de Porttól az Atlanti óceánig, majd még egy további egy hetet töltöttem Galíciában.
Ez idő alatt 960 km-t gyalogoltam, átlagban 10 kg körüli hátizsákkal és 140 km-t anélkül.
Több mint 3400 fényképet készítettem, ezekből 1356 szerepel az alábbi naplóbejegyzésekben.
Útközben mintegy 80 geoládát kerestem, ebből 66-ot meg is találtam, két harmadukat hátizsákkal a hátamon.
Az alábbi naplóban olvasható, hogyan is éltem meg én ezt az életre szóló élményt.
Csütörtök, 2013.06.27. - 9. nap: Azofra - Grañón
"Minden jó, ha jó a vége!" - ez lehet a mai nap mottója. Megreggelizve, rekordidőben, 6:50-kor indultam, ennek magyarázata, hogy már este nagyjából összepakoltam, mert reggel álmosan sokkal tovább tart. Andrea mobiljára (6:00) ébredtem csak fel, és egyáltalán nem volt kedvem felkelni, pedig este 10 körül már lefeküdtünk. Szedelődzködés közben az ágyam alól előbújt Negro, a rendkívül buta képű és egyfolytában hangoskodó portugál aranyos kiskutyája, aki szemlátomást annyira utálja az őt állandóan egzecíroztató gazdáját, hogy inkább egy idegen ágya alatt töltötte az éjszakát.
Az azofrai nagyon jó albergből kilépve alig mentem 100 métert a Camino útvonalán, majd letértem "balra", délnyugatnak, hogy felkeressem a Cañas-i cistercita apátságot, és az ottani geoládát (sorban a 11.-et). Nem volt egy túl nagy kitérő, 8 órakor már a Múzeum bezárt, és csak 10 órai nyitás ígérő ajtaja előtt álltam, és mivel még autók sem jártak ekkor, hogy valamelyiket lestoppoljam és elvitessem magam a még 10 km-rel délebbre található San Milán de la Cogolla Yuso és Susó kolostoraihoz, továbbindultam Cirueña felé.
Csendesen, kellemesen telt Cirueña-ig a kb. 7 km-es út, ahol visszaértem a Camino útvonalára. 500 méter után rutinszerűen végigtapogattam az értékesebb tárgyaim helyét és... ajaj, a derékpánt jobb zsebe, a mobil töltőjének helye üres és nyitva van, a zippzár el van húzva. Eléggé kétségbe estem, hogy most mitévő legyek, hiszen ez azt jelentette, hogy legkésőbb holnap estére megszakad a telefonos kapcsolatom, a fényképezés, blogírás és feltöltés lehetősége. Először felhívtam a feleségemet, hogy ne ijedjenek meg, ha egy pár napig, amíg nem szerzek egy másik töltőt, nem jelentkezem. Első pillanatban vissza akartam fordulni, hogy megkeressem, de lehiggadva meggondoltam, hogy így akár 23 kilométert, azaz egy napi járást veszíthetek az oda-vissza úttal, miközben semmi garancia arra, hogy megtalálom. A következő város, Santo Domingo de la Calzada 8 km-rel volt előttem, úgy gondoltam, hogy talán elég nagy, hogy legyen ott mobil tartozékokat árusító bolt. Ezt a reményemet a város előtt kutyáját sétáltató fiatalember megerősítette, majd újabb 2 km és néhány útbaigazítás után kezembe volt az új töltő. Boldogan hívtam fel az utcáról a nejemet, miközben kihozták utánam a boltban felejtett botokat :-)).
Felbuzdulva a sikeren ezután vettem egy szemüveget is (nem mintha nagyon hiányzott volna az elvesztett) és az ijedtségre egy fagylaltot, nem tudom, hogy mi a "mora" - sötét lila, és finom, biztos valami erdei bogyó (otthon megnéztem: szeder). Lefényképeztem a "kakas sztoris" templomot, a történetet nem részletezem, sok helyen megtalálható, majd rongyoltam tovább, hogy a 7 km-re lévő Grañónban biztossan legyen helyem. Annyira lett, hogy elsőnek érkeztem, de egy órával később már félig megtelt. A templomi alberg nyitva volt, sehol senki, csak útbaigazító feliratok. Felmentem egy szintet, levettem a bakancsomat (az eligazító táblán még a "cipő" is ki volt írva). Felmentem még egy fél szintet, ott volt a zuhanyzó, majd még egy félszintnyire az ebédlő. Ettem egy kicsit a tálka vendégváró kekszből, majd felkúsztam még egy szintet, ahol vagy két tucat 3 centi vastag matrac volt szorosan egymás mellett a ferde tető alatt. Wifi nincs, a blogot a közeli kocsmában írtam egy San Miguel kíséretében. Végül még Veterano Osborne-t is rendeltem, mert ahogy az elején írtam, minden jó, ha jó a vége: az elveszetnek hitt töltőm az öv másik zsebének hátsó sarkában lapult, nem feltételeztem, hogy a bicska, a körömcsiptető és a hálózati elosztó mellé reggel álmosan még azt is oda sikerült betuszkolni. Egészséges vagyok, egyáltalán nem fáradt és végtelenül BOLDOG.