Camino Francés, Finisterre y Muxía, 43 nap, 960+140 km
2013. június 19. és július 23. között jártam végig az El Camino-t a Pireneusok lábánál fekvő franciországi
Saint Jean Pied de Porttól az Atlanti óceánig, majd még egy további egy hetet töltöttem Galíciában.
Ez idő alatt 960 km-t gyalogoltam, átlagban 10 kg körüli hátizsákkal és 140 km-t anélkül.
Több mint 3400 fényképet készítettem, ezekből 1356 szerepel az alábbi naplóbejegyzésekben.
Útközben mintegy 80 geoládát kerestem, ebből 66-ot meg is találtam, két harmadukat hátizsákkal a hátamon.
Az alábbi naplóban olvasható, hogyan is éltem meg én ezt az életre szóló élményt.
Vasárnap, 2013.06.30. - 12. nap: Burgos - Hontanas
32 km, 7:10 perc, 1 geoláda. Burgosból a kivezető út sokkal rövidebb volt, és egészen a 10 km-re fekvő Tardajosig még kellemesnek volt mondható az idő, bár már egyáltalán nem volt olyan hűvös, mint az előző napi indulásnál, amikor széldzsekiben kellett indulni, és még a leheletem is látszott. Tardajostól 2 km-rel arrébb, Rabé de las Calzadasban, fenn a templomnál megtaláltam a geoládát. A láda kedvéért kissé le kellett térnem a Camino útvonaláról, alighogy lekanyarodtam, máris kiabált utánam egy helybéli lakos, hogy nem arra kell menni. Mondtam neki, hogy "yo sé " (tudom) és a templomra mutattam, mire megnyugodott. Ezután kezdődött egy hosszú felfelé mászás a 950 m magas Alto Meseta-ra, majd onnan lefelé Hornillos del Caminoba.
Egész út alatt a legnagyobb probléma a hőség volt, tetézve azzal, hogy sehol nem volt árnyék. Délben, a Burgostól 21 km-re lévő Hornillosban már sejthető volt, hogy az utolsó szakasz Hontanasig kegyetlenül nehéz lesz, de hogy két óráig Hornillosban üljek a járda szélén és -úgy mint egy páran tették- várjak az alberg kinyitására, ahhoz még annyira sem volt kedvem. Így Hornillosban, csak zoknit cseréltem, és a kis boltban vettem 1-1 literes behűtött gyümölcslevet, a narancsot ott helyben megittam, az ananászt áttöltöttem a PET palackba. Hontanasig még két, a Hornillos előttihez hasonló Alto-t (magaslatot) kellett megmászni, a közöttük fekvő San Bol folyó ki volt száradva és Chiara blogjában említett kutat sem láttam sehol, így "lesz, ami lesz" alapon kiitam a maradék ananász levet, és baktattam felfelé az utolsó, ugyancsak 950 méter magasan fekvő Alto-ra. Az ezt követő völgyben fekvő festői Hontanas a meredek lemenetel miatt csak az utolsó pillanatban tárul a vándor szeme elé. Nagyon kimerülten érkeztem Hontanasba, emiatt válogatás nélkül beestem a legelső albergbe, az El Puntidoba. Úgy tűnik, hogy nem jártam rosszul, 5 euro, van wifi és a vastag kőfalak még nem melegedtek át. Ez az első eset, hogy nem vágyom sörre, a kötelezők után kiadósan megebédeltem, az úton meglehetősen képlékeny állapotba került csoki a háló kőpadlóján hamar visszanyerte normál állagát. Az ágyban fekve írom a blogot, szemeim olykor lecsukódnak és a mobil kiesik a kezemből, vagy ha felnézek, olyan betűk is megjelennek a kijelzőn, amikről nem tudom, hogyan kerültek oda. Eddig nem értettem, hogy miért fekszenek le annyian egy-egy szakasz után és alszanak. Nekem sincs most kedvem semmi máshoz, úgyhogy befejezem.
Este, kb. háromnegyed nyolckor azért felébredtem, felkerestem az alberg bárját, ahol rendeltem egy korsó sört. Közben hallom, hogy valaki magyarul telefonál, adja le a hazaiaknak a mai napról szóló "helyzetjelentést". A szintén egyedül járó lányt Reginának hívják, egy kicsit beszélgettünk, akkor még nem sejtve, hogy a további utunk során még nagyon sokszor fogunk találkozni.