Camino Francés, Finisterre y Muxía, 43 nap, 960+140 km
2013. június 19. és július 23. között jártam végig az El Camino-t a Pireneusok lábánál fekvő franciországi
Saint Jean Pied de Porttól az Atlanti óceánig, majd még egy további egy hetet töltöttem Galíciában.
Ez idő alatt 960 km-t gyalogoltam, átlagban 10 kg körüli hátizsákkal és 140 km-t anélkül.
Több mint 3400 fényképet készítettem, ezekből 1356 szerepel az alábbi naplóbejegyzésekben.
Útközben mintegy 80 geoládát kerestem, ebből 66-ot meg is találtam, két harmadukat hátizsákkal a hátamon.
Az alábbi naplóban olvasható, hogyan is éltem meg én ezt az életre szóló élményt.
Hétfő, 2013.07.01. - 13. nap: Hontanas - Boadilla del Camino
29,1 km, 6:44 perc. Szuper egy nap volt a mai! A reggeli harangszóra és mások neszezésére ébredtem, azt hittem, hogy eggyel elszámoltam a harangütéseket, de valóban még csak 5 óra volt, úgyhogy ma nagyon korán, 5:40-kor, még sötétben indultam el. Nagyon kellemes volt a hajnali séta, nemsokára már a 6 km-re levő, 16. századi Convento de San Antón maradványait fotóztam, majd megkerestem az ottani geoládát. Alig mentem 200 méterrel odébb, már látszott Castrojeriz magas dombon álló várromja és temploma. Sajnáltam, hogy Hontanashoz való közelsége miatt ezt a helyet szállásilag ki kell hagynom, így legalább reggelire álltam meg a városka elején álló bárban.
A bárban egy idős helybéli férfi, fején díszes bőrsapkával mesélte egy zarándoknak, hogy ismer valakit, akinek tizennyolc műtétje volt (hogy milyen jellegű, azt nem említette) és ennek ellenére hatszor járta meg a Camino-t. Szép sorban kikértem két café con leccet, melyek kíséretében betermeltem az összes kenyeremet. Közben megérkezett Regina, majd leült az asztalunkhoz a lengyel Krysztóf, aki még nálam is lelkesebb. Én még nem találkoztam vele, de Regina mondta, hogy már mentek együtt egy szakaszon, és egy idő múlva kezd fárasztó lenni a pörgése, úgyhogy meneküljünk. Krysztóffal azért készíttettünk egy fotót, adott nekem egy Szent Jakab képet, majd nagyjából együtt indulva még láttam, ahogy mindkét szandálos lábával belelép egy kút alatti medencébe, miközben a mellén ide-oda billeg egy másfélkilós SLR kamera, hátizsákján meg ezernyi felesleges csecsebecse.
Castrojeriz után egy 3,5 km hosszú, 12%-os emelkedő vezetett az Alto Mostalaresre, rögtön a tövében egy elhunyt spanyol zarándok síremlékével. A tetőről fennséges kilátás nyílt mindkét irányba, majd a lefelé vezető, 18%-os lejtésű út elején meg még fennségesebb az előttünk elterülő végtelen tájra. Leérve egy rövidebb bandukolást követően egy kisebb emelkedő következett, a tetején egy mozgóárussal, akinél donativo alapon lehetett gyümölcsöt venni. Vettem is három banánt, bedobtam az összes, kb. 1 euro-nyi aprómat, de a gazda láthatóan nem volt elragadtatva.
Lefelé menet, közvetlenül a Pisuerga folyón átvezető középkori híd előtt, San Nicolás de Puente Fiteronál van egy fantasztikus templomos albergue. Benéztem, fotóztam, pecsétet kértem, gondolom a képemre volt írva az elragadtatás, mert a hospitalero megkínált kávéval és sütivel. Nagyon sajnáltam, hogy ez is kimarad, de még itt is valamivel 20 km-en belül voltam, és a végcélt tegnap este már kitűztem magamnak. A folyón átkelve rövidesen áthaladtam Itero de la Vega-n is, majd jött az utolsó hosszabb, 8 km-es rész, immár a tegnapihoz hasonló melegben, némileg enyhítve időnkénti kellemes hátszéllel.
Ami viszont már tegnap is kellemetlen volt, és mára még roszabb, az a sok apró légy, ami szüntelenül támadta a fejet. Nagyon óvatosan kellett venni a levegőt, de még így is sikerült kettőnek a számba, szerencsére nem tovább kerülnie, és egy jó párat kapartam ki a szemem sarkából és a fülemből. Másfél óra kutyagolás után végre megjelent Boadilla del Camino, ekkor begyújtottam a rakétákat, és sorban hagytam le kilenc megfáradt zarándokot, mert itt ugyan három alberg is van, de én mindenképpen a legutolsóba, az En El Caminoba akartam bejutni.
Amikor beléptem az alberg kerti kapuján, majd leesett az álam: az volt az érzésem, hogy nem is a a Caminón járok, hanem egy karibi luxusnyaralóba cseppentem. Zuhanyozás után hagytam fenébe a mosást, hanem bevetettem magam a 27 fokos medencébe, amiben egy langyos vizet lökő masszás fúvóka is volt. Közben persze iszogattam a San Miguelt, majd az estebédhez (zöldséges-tonhalas vegyestál) még egyet. Aztán mégis mosás, majd vissza a medencébe, ahol jót elbeszélgettünk Alexandrával, egy csinos, de eléggé magának való fiatal német nővel.
Négy után elindultunk Reginával vásárolni, de hamar kiderült, hogy Boadillában egyetlen bolt sincs. A templom ajtaja is be volt zárva, de amikor próbaképpen kicsit megrángattam, meglepetésünkre kattant a zárban a kulcs, és egy idős úr beengedett. Érdemes volt körülnézni, mert van a templomnak 12. századból megmaradt része is, a közepén egy olyan keresztelő medencével, aminek oldalán a tízparancsolat van kifaragva. A későbbi, 16. századi rész is szép volt, elég sok fotót készítettem itt.
Este kénytelen voltam vacsorát is rendelni, mert öt órakor már megint borzasztóan éhes lettem :-). A délután és kora este nagy része a wifi-re való eredménytelen felkapcsolódási kísérletek jegyében zajlott. Mivel a telefonkapcsolat sem működött megbízhatóan, elkönyveltem magamban, hogy ez egy ilyen rosszul lefedett hely. Később láttam, hogy érdekes módon Regina iPhone-ja kapcsolódik a wifi-re, míg az én mindentudó szuper Galaxy Note 2-m meg nem :-(. Csak késő este jöttem rá az okra: a háziak közül az egyik fiatal fiú folymatosan Skype-olt a barátnőjével, így reggel, amikor a fiú még vélhetően aludt, mégegyszer megpróbálkoztam, és lám, sikerült a naplót feltenni.