Camino Francés, Finisterre y Muxía, 43 nap, 960+140 km
2013. június 19. és július 23. között jártam végig az El Camino-t a Pireneusok lábánál fekvő franciországi
Saint Jean Pied de Porttól az Atlanti óceánig, majd még egy további egy hetet töltöttem Galíciában.
Ez idő alatt 960 km-t gyalogoltam, átlagban 10 kg körüli hátizsákkal és 140 km-t anélkül.
Több mint 3400 fényképet készítettem, ezekből 1356 szerepel az alábbi naplóbejegyzésekben.
Útközben mintegy 80 geoládát kerestem, ebből 66-ot meg is találtam, két harmadukat hátizsákkal a hátamon.
Az alábbi naplóban olvasható, hogyan is éltem meg én ezt az életre szóló élményt.
Kedd, 2013.07.02. - 14. nap: Boadilla del Camino - Carrión de los Condes
Tizennégy napi gyaloglás, a második úton töltött hét utolsó napja. Eddig pontosan két napot vertem rá a tervemre, ami hosszban igazodik az általánosan elfogadott 32-napos beosztáshoz. Ma 27,2 km-t mentem, 7:10 perc alatt, egy geoládát találtam a Kasztíliai csatorna (Canal Castilla) mentén. Volt arrafele két másik is, de az egyik helyen egy gyanúsan üresen tátongó faodút talaláltam, a másik pedig a sok elszórt zsebkendő, törlőkendő, intim betét, stb. alapján a Caminót járó hölgyek kedvelt illemhelye, itt nem volt gusztusom keresgélni. A mai nap egyébként meglehetősen ingerszegény volt, leszámítva azt az elhanyagolható és mint utólag kiderült teljesen felesleges bosszankodást, hogy a hontanasi szálláson felejtettem a fogkefémet és egy drága, még Zubiriben vett fogrémet. Frómistába érve ezért bementem egy vegyesboltba, és 2400 forintnyi Euróért vettem fogkefét, szappant, mosószert, 2 paradicsomot, 2 kenyeret, 4 joghurtot és nagy zacskó (8 db) ensaimada-t. Aztán amikor a frómistai főtéren megrendeltem a tejeskávét és elővettem a kajás zacskómat derült ki, hogy a fogkefe-fogkrém kombó is abban van. Úgyhogy mostantól már nemcsak két mobil töltőm, hanem két fogkefém és két fogkrémem is van :-).
A csodaszép boadillai albergből csak 7:10-kor indultam, nem volt hova sietnem, mivel a mindössze 7 km-re lévő Frómistában az Oficina del Turismo-ban egy újabb Credential-t (zarándok útlevelet), akartam kiváltani. Az elsőben már ugyanis nincs annyi hely, hogy kitartson végig, és tudtam, hogy a spanyolok nem sietik el a reggeli nyitást. Bíztam azért abban, hogy 9-kor csak kinyitnak, de 10 lett belőle, így csak 10 után indulhattam tovább, pedig ekkor még 20 km volt hátra. A várakozás közben befutott Olaszország északi, német nyelvű területén élő Evelyn, és a hamburgi Alexandra. Ők buszra vártak, Evelyn időhiány miatt León-ig, a kényelmes Alexandra egészen Astorgáig rövidíti le így az utat.
A mai utat nagyjából négy részre lehet felosztani: az egyetlen szép szakasz a kezdeti, Boadilla és Frómista közötti, jobbára a csatorna mentén haladó 4 kilométeres út, amely végén van egy érdekes zsiliprendszer. Frómistából Población de Campos-ig országút menti sávon, a "senda"-n mentünk, majd Población végében, annak érdekében, hogy elhagyjam az országutat, lekanyarodtam egy poros mezei útra, amit egyik oldalról a Ucieza folyó kísért. Ez a szakasz 1,5 km-rel hosszabb az országút mentén haladónál, de megérte, csendes volt, és időnként egy-két nagyobb fa néhány lépés erejéig árnyékot adott, külön jutalom volt a folyótól való elkanyarodásnál látható Virgen del Río, ahol volt egy kút, de a víz ihatóságáról az ott ácsorgó szófukar spanyol fiú nem tudott nyilatkozni, ezért csak egy kis mosakodásra és kiadós sapkaáztatásra vettem igénybe. Nagyon hosszúnak tűnő (pedig csak 2 km-es) gyaloglás után Villalcázar de Sirganál csatlakozott az út vissza a sendaba, és jött még 6 nagyon unalmas kilométer, amiből az utolsó kettőt némileg megkönnyítette a végcél, Carrión de los Condes látványa. A városban két olcsó (5 eurós) egyházi szállást néztem ki, az első éppen akkortájt telhetett be, amikor megérkeztem. Itt hiába adtam elő a burgoszihoz hasonló "légyszi, légyszi, légyszi"-t (l. Shrek szamarát), mutogatva az összetekert derékaljamra, a hospitalera hajthatatlan volt, mondván, hogy már azt sincs hova letenni, mert mindenütt pótmatracok fekszenek. Az alberg előtt állt egy, akkor még ismeretlen srác, aki látván hajlott koromat felajánlotta az ágyát, de akkor neki nem jutott volna hely, így inkább megnéztem a mobilom térképén, hogy hol van a legközelebbi alberg.
Utólag nem bánom, mert a 250 méterre levő Espiritu Santo alberg sokkal tágasabb, és hosszú idő után végre megint nem emeletes ágyban fogok aludni. Ami az emeletes ágyakat illeti: ha az alsó és a felső ágy között nincs akkora hézag, hogy kiegyesedve tudjak ülni az alsón (ez a gyakoribb eset), akkor a felső ágyat választom. Ekkor jobban is tudok (állva) pakolászni, mivel a felső ágy matraca nagyjából a mellvonalamig ér. Befejezem, mert fáradt vagyok, annak ellenére, hogy a nagy meleg ellen mától két "trükköt" vetettem be délutántól: egyrészt kigombolom és szétnyitom az ingemet (a nap soha nem süt előlről), másrészt a sapkámat teljesen átvizezem.