Camino Francés, Finisterre y Muxía, 43 nap, 960+140 km
2013. június 19. és július 23. között jártam végig az El Camino-t a Pireneusok lábánál fekvő franciországi
Saint Jean Pied de Porttól az Atlanti óceánig, majd még egy további egy hetet töltöttem Galíciában.
Ez idő alatt 960 km-t gyalogoltam, átlagban 10 kg körüli hátizsákkal és 140 km-t anélkül.
Több mint 3400 fényképet készítettem, ezekből 1356 szerepel az alábbi naplóbejegyzésekben.
Útközben mintegy 80 geoládát kerestem, ebből 66-ot meg is találtam, két harmadukat hátizsákkal a hátamon.
Az alábbi naplóban olvasható, hogyan is éltem meg én ezt az életre szóló élményt.
Szerda, 2013.07.10. - 22. nap: Molinaseca - Villafranca del Bierzo
32,3 km, 8:30 perc. Ma megint egy kicsit hosszabbat mentem, és nagyon érdemes volt, mert Villafranca del Bierzo elvarázsolt, a kötelezők után kétszer és bementem, illetve átmentem a 3500 lakosú városkán. Előbb lementem a folyóhoz a helyi strandra egyet (kettőt) mártózni, úszni és kaját vásárolni, majd látva útközben a szép épületeket, visszamentem a mobilért és Libbyvel és Enriquekel együtt újra nekivágtam, fotózni.
Visszatérve még a molinasecai forró éjszakára: a lefekvés előtti hideg zuhany eredményes volt, reggel meg gyorsan ment az összepakolás, mert a hálózsákot elő sem kellett vennem, a zuhanyozás után kellemesen nedves törülköző elég volt takarónak. Reggel már ötkor felkeltem, és szokatlanul korán, 5:50-kor indultam Laraval, a Missouri vidékéről való apró termetű amerikai lánnyal (l. rabanali reggeliző kép), aki szintén ekkor lépett ki az albergből. Együtt mentünk kb. 7 km-t a ponferradai kávézőig, ahol megreggeliztem, de mivel elég lassan ment, otthagytam, volt ott ép elég más zarándok is, de úgy láttam, hogy ő is jobbára egyedül szeret menni.
Ponferradaból kijutni nem egyszerű, ha nincs térképed vagy GPS-ed, különösen, miután átkeltél a folyón. Nekem is sikerült egy kisebb kerülőt tenni, mielőtt kijutottam Columbrianosig, a nyugati elővárosig, onnan már egyértelmű. A nap további része útmenti cseresznye szedéssel telt, ami itt még csak most érik. A dolog odáig fajult, hogy egy helyen valaki előttem egy fa hatalmas ágát törte le, aminek sok kisebb ágain kilónyi csereszne volt, ebből én is törtem két ágat, és mivel már addig is ettem eleget, egy idő múlva beteltem vele. Tettem ezt azért is, mert a molinasecai ivóvizem nagyon langyos volt (nem lehetett hűvösig kiereszteni), úgyhogy inkább így igyekeztem csillapítani a szomjamat.
Columbrianosban is langyos volt a kútvíz, így Camponaraya elején megálltam egy Dianál (CBA-szerű bolt) és vettem egy ananász-kókusz milkshake-t, mert az hűtött volt. Soha többet, borzasztóan nem illenek össze. Ezután viszont találtam egy hidegvizű kutat, és alaposan ráittam az egészre... Elképzelhetitek, hogy röviddel ezután mi következett. Miután megnéztem Cacabellos félelmetes giccskápolnáját gyorsan befutottam a szemközti elegáns bárba, és rendelés nélkül berongyoltam a toalettre, még időben.. :-). Utána rendeltem egy buborékos ásványvizet, az nagyon jót tett, de még így is, a Cúa folyón átvezető híd végén nem a sárga nyilat, hanem a híd melletti sűrű cserjést lestem, ahol a nagy sikerre való tekintettel ismételtem.
Mindezek némi csúszást eredményeztek a 14 óra előtti érkezésembe, de szerencsémre a Cacabellos végén lévő árnyas parkból éppen előbukkant Libby (most már tudom, hogy így írja) és együtt nyomtuk le a délutáni hőségben a hátralévő nyolc kilométert. Közben elmeséltem neki, hogy nálunk nem Elizabeth, hanem Erzsébet lenne, aminek a beceneve Zsóka, és ez rém tetszett neki, úgyhogy azóta Zsókázom. "Zsóka" nagyon jól megy, ő is jún. 19.-én indult Saint Jean-ból, mint én, de csak jóval később vettük észre, hogy gyakorlatilag azonos ütemben haladunk. Mára itt a vége, mert lassan 23 óra. Kevesen ennyire virgoncak, mint én, legtöbben (a nők és a korombeli férfiak) végigalusszák a délután nagy részét és ezután tudnak aludni éjjel is.