Camino Francés, Finisterre y Muxía, 43 nap, 960+140 km
2013. június 19. és július 23. között jártam végig az El Camino-t a Pireneusok lábánál fekvő franciországi
Saint Jean Pied de Porttól az Atlanti óceánig, majd még egy további egy hetet töltöttem Galíciában.
Ez idő alatt 960 km-t gyalogoltam, átlagban 10 kg körüli hátizsákkal és 140 km-t anélkül.
Több mint 3400 fényképet készítettem, ezekből 1356 szerepel az alábbi naplóbejegyzésekben.
Útközben mintegy 80 geoládát kerestem, ebből 66-ot meg is találtam, két harmadukat hátizsákkal a hátamon.
Az alábbi naplóban olvasható, hogyan is éltem meg én ezt az életre szóló élményt.
Péntek, 2013.07.12. - 24. nap: La Faba - Triacastela
27,2 km, 7:40 perc, 2 geoláda. Reggel az asztalra kitett élelmiszerekből (keksz, kétszersült, lekvár, filteres tea, Nescafé, tej, cukor) jól megreggeliztem, és mivel előző nap du. is ettem a felkínált készletből, magától érthetődően a csekély szállásdíjon túl dobtam némi pénzt az asztalra kihelyezett perselybe. A tegnapi nem túlságosan élménydús nap után egy csudaszép nap következett. A tegnapi napot záró gyilkos emelkedő ugyan folyatódott, de a reggeli viszonylag hűvös időben, kipihenten nem okozott akkora traumát, mint tegnap.
Minél feljebb mentünk, és közeledtünk a legmagasabb pontnak hitt O Cebreiro faluhoz (Péter, Péter, nem készültél fel elég jól :-) ), ami 280 m méterrel volt még La Faba felett, annál szebben kitárult körülöttünk a csodálatos, ameddig a szem ellát hegyes-völgyes vidék. Felérve O Cebreiro-ra egy akkora szélvihar kerekedett, hogy villámgyorsan fel kellett vennem a három hete nem látott széldzsekimet, amit előrelátóan a hátoldali külső zsebben tartok a hátizsák esővédő huzatával együtt. O Cebreiro palozzait (közel körkeresztmetszetű, nádtetővel fedett viskók) végigfotózva, felmentem a falu felett magasodó dombra, ahol egy kereszt áll, és megkerestem a közeli geoládát. Szimpatikus (magyaros) rejtés volt, egy kicsit le kellett térni az ösvényről, és fiatal cserjékbe kapaszkodva 3-4 métert lezergézni a kissé meredek domboldalon.
Ennél sokkal kacifántosabb egy Groenhof nevű ürge 16 ládából álló sorozata ami Villafranca del Bierzo-tól indul, és csaknem Santiago-ig tart. Az első láda nem azon az úton van, amin tegnap mentem, a második ott van a la fabai alberg mellett 50 méterre, de hiába kerestem délután hosszabb ideig háromszor is, nem találtam. A helyzet az, hogy a sorozat összes ládája az út mentén gyakoran előforduló, lapos kövek százaiból összerakott támfalakba van rejtve, megtalálásuknak ezért csak akkor van igazán esélye, ha az ember megnézi a ládaoldalon segítségképpen feltett fotót, ami a láda környezetét mutatja.
Csak hát mobil netem nincs, wifi ezeken a falvaktól távoli helyeken úgyszintén nincs, így a 3. ponton sem jártam sikerrel, pedig -egy kis túlzással- már szinte szétszedtem és újraépítettem az egész támfalat :-). Végre a 4. ponton a kitartásomat siker koronázta, ezen felbuzdulva rengeteg időt töltöttem -sikertelenül- a Triacastela előtt 1 km-rel lévő 5. ládánál, minek következtében csak fél három előtt értem a kinézett alberghez. Mögöttem egy kis csoport spanyol lány igyekezett ugyanide, emiatt elkezdtem a füves lejtőn futni, nehogy végig kelljen várnom a ő regisztrációjukat (szig., credential bemutatása, pecsételés, adatok beírása a nagy könybe, pénz beszedése, ágy kijelölése, mi hol van elmondása, stb.) Ekkor derült ki, hogy a lányok csípték meg az utolsó helyeket, ha 5 perccel később érkezem, akkor már "Completo". Enrique rá is fizetett arra, hogy előbb a bárban legurított egy sört, miközben hamarabb érkezett ide mint én, és most a bár panziójában kénytelen éjszakázni 15 euróért.
De visszatérve a Camino mai szakaszára: O Cebreiro után az út még nagyon sokáig nem akart folyamatosan lejteni, jött még az Alto San Roque és az Alto da Poio, ahol egy belga ürgét megkértem, hogy fotózzon le az ottani nagy zarándok szoborral. Miután ez megtörtént, a a következő csevegés zajlott le:
- "Jó kis gép, megtarthatom" :-)? - mondta a belga, miután lefotózott.
- "Neked is van hátizsákod nem tudsz meglépni" - válaszoltam :-).
- "De én csak ma kezdtem, nagyon fit vagyok" :-) - kontrázott ő.
Na erre hátizsákostul legugoltam és felálltam :-).
Az út igazán csak Biduedo után indult meredeken lefelé, kb. annyira, mint a Prédikálószékről le Dömösre. Még Biduedo előtt megjelent a hírhedt "jóságos" palacsintás néni, aki mintegy véletlenül visz valakinek palacsintát a faluban, de zarándokot látva megkínálja, és csak utána derül ki, hogy nem egészen önzetlenül. Engem a gyors lépteim miatt elkésve vett észre, óvakodjatok tőle!
A mai alberg egyébként igen gyenge, két egyforma kaszárnyaszerű épület, a két emeletes ágyat tartalmazó fülkéken, zuhanyzókon, mosdón és vécén kívül semmi más (konyha, közösségi helység, stb.) nincs bennük, 6 euro és nincs wifi, ezért a közeli bárból, ahol ebédelni voltam töltöm fel a naplót és a képeket a facebookra. Azt az 5 km-t, amit a háromnapos előnyből tegnap leadtam (Brierley szerint O Cebreiro-ig "kellett" volna menni), azt ma ledolgoztam. A hegyen túl, ahonnan jöttem már egy ideje dörög, kérdeztem a hospitalerától, éjjel esni fog-e, azt mondta, hogy nem éjjel, hanem most. Megyek beszedni a kimosott ruháimait. Fülledt ugyan az idő, de remélem, hogy megszáradtak, bár ma nagyon későn (és nehezen) álltam neki mosni. Nem hagyhattam a Mercadona hűtőjéből vett literes sört megmelegedni... :-)