Camino Francés, Finisterre y Muxía, 43 nap, 960+140 km
2013. június 19. és július 23. között jártam végig az El Camino-t a Pireneusok lábánál fekvő franciországi
Saint Jean Pied de Porttól az Atlanti óceánig, majd még egy további egy hetet töltöttem Galíciában.
Ez idő alatt 960 km-t gyalogoltam, átlagban 10 kg körüli hátizsákkal és 140 km-t anélkül.
Több mint 3400 fényképet készítettem, ezekből 1356 szerepel az alábbi naplóbejegyzésekben.
Útközben mintegy 80 geoládát kerestem, ebből 66-ot meg is találtam, két harmadukat hátizsákkal a hátamon.
Az alábbi naplóban olvasható, hogyan is éltem meg én ezt az életre szóló élményt.
Vasárnap, 2013.07.14. - 26. nap: Barbadelo - Gonzar
28 km, 7:45 perc, 3 geoláda. Reggeli nélkül voltam kénytelen elindulni és vagy két órát menni, amíg végre egy nyitva tartó útmenti bár találtam. Amúgy kellemes séta volt a mai nap is, végig dimbes-domos tájon, kevés aszfalt úttal. A levegő hőmérséklete ugyan sokkal kedvezőbb, mint a mesetán, ámde a páratartalom, különösen a reggeli-kora délelőtti órákban igen magas, amitől az ember egy óra után ugyanúgy megizzad. Portomarínig sok apró, egy-két házból álló falun mentem át.
Portomarín, leszámítva a régi városmagot, az árkádok alatt sorakozó kávézókat, bárokat nem sok érdekességet mutatott, egyedül a város fekvése a széles Mino (Minyo) folyó felett, a híd túlsó végén álló, a városba vezető meredek lépcsősor teszi a várost különlegessé. Még mielőtt felmentem volna e lépcsőn, a híd alatt megkerestem az ottani geoládát, és mivel nem volt benne logbook, legalább egy lapot tettem bele a jegyzetfüzetemből. A lépcső tetején elfogott egy addig egyszer sem tapasztalt émelygő gyengeség, amitől kissé megijedtem, mert nem volt minek tulajdonítani. A közelben volt egy árnyékos pad, ott egy negyed órát pihegtem, és arra jutottam, hogy valamilyen oknál fogva leeshetett a vérnyomásom. Továbbmenve felfelé a városközpontba több nyitva tartó boltot találtam, annak ellenére, hogy vasárnap van. A tiendakban (kisebb boltokban) mindig van hűtött ital, vettem egy literes Mahout, felét megittam és nyomban rendbejöttem.
Gonzarban újabb fiatal magyarokkal futok össze, az apróka Magdi hajduszoboszlói matematika-kémia tanárnő, a csendes, rokonszenves Dani budapesti ács, és Regina is itt van. A bárban vacsorát rendeltek és habár már ettem a készleteimből, olyan étvágyat csináltak, hogy én is rendeltem egy halas fogást.
Most már csaknem mindenki azt számolja, hogy a Santiagoig hátralévő 81 kilométert hogyan osztja három vagy négy részre attól függően, hogy naponként mire képes. Ez most nekem is fejtörést okoz, mert Daniék főznek, és ehhez kedvem lenne csatlakozni, viszont holnap 33 km-t akarnak menni, amihez viszont e pillanatban nincs sok kedvem. De majd meglátjuk, mit hoz a holnap. Guilainenel ugyan megbeszéltük, hogy Gonzarig megyünk, de jött tőle egy sms, hogy Portomarínban maradt :-(. Mennem kell, mert már csak 16%-on áll a töltöttsége a mobilnak.
Visszajöttem a bárba feltölteni a mai naplót, de előtte még egy kis szösszenet: az itteni férfi zuhanyozó két egymással szembenálló, ajtó nélküli fülke. Amikor kész lettem a zuhanyozással, belépett a helyemre egy spanyol férfi (a másikban a társa volt) és mind a ketten kéjesen nagyokat nyögtek a meleg víz alatt. Közben eszembe jutott, hogy ott felejtettem a tusfürdőmet az ablakpárkányon, benyúltam érte, és megjegyeztem: "está mejor, cómo un orgasmo, verdad?" - óriási röhögésbe törtek ki :-)) Hasta luego! :-)