Camino Francés, Finisterre y Muxía, 43 nap, 960+140 km
2013. június 19. és július 23. között jártam végig az El Camino-t a Pireneusok lábánál fekvő franciországi
Saint Jean Pied de Porttól az Atlanti óceánig, majd még egy további egy hetet töltöttem Galíciában.
Ez idő alatt 960 km-t gyalogoltam, átlagban 10 kg körüli hátizsákkal és 140 km-t anélkül.
Több mint 3400 fényképet készítettem, ezekből 1356 szerepel az alábbi naplóbejegyzésekben.
Útközben mintegy 80 geoládát kerestem, ebből 66-ot meg is találtam, két harmadukat hátizsákkal a hátamon.
Az alábbi naplóban olvasható, hogyan is éltem meg én ezt az életre szóló élményt.
Hétfő, 2013.07.15. - 27. nap: Gonzar - Melide
32,8 km, 7:50 perc, 5 geoláda. A mai napló rövid lesz, több okból. Egyrészt nem történt semmi különleges, hacsak az nem hogy az eddigi legkorábbi időpontban, 5:25-kor már elindultam. Másrészt a hosszú út, a sok ládakeresés (időmegtakarítás céljából hátizsákostul) kifárasztott, úgyhogy délután szundítottam egyet. Aztán bementem a városba, kerestem egy wifis bárt, ahol már ott ült a tegnap Gonzarban összejött magyar csapat: Dani, Magdi és Regina akivel Hontanasban futottunk össze, aztán a csodás boadilla del camino-i "bahamás" albergben is. A fiatalok vettek egy nagy dinnyét, köttöttünk egy barter üzletet: én kaptam egy negyed dinnyét, ők meg tőlem keserű csokit.
A mai út -hossza ellenére- kellemes volt, csak az utolsó 5 km-en volt egy kicsit meleg. A folytatódó dimbes-dimbos táj a szemnek továbbra is kedves volt, ám különösebb érdekességeket nem tartogatott. Maga Melide sem túl érdekes, a szundi után felmentem a közeli templomhoz, aminek közelében a mai utolsó geoládát találtam. A megtalálás kicsit izgalmas volt, mert a templom körüli teret egy kb. 70 cm magas kőfal vette körül, azontúl meg a gazos terep meredeken lejtett, és a láda környéke egyértelműen magánterület volt. Átléptem a fa korláton, leültem kívülről a kőfalra és a korlátba kapaszkodva, kihajolva lestem a kőfal töve alá, mert biztos voltam benne, hogy ott a rejtek.
Ott is volt, sikerült aláhajolva, képet készíteni a rejtekről, kiszedni a ládát és vissza is rejteni, ámde amikor kezdtem feltápászkodni, a combzsebemből kicsúszott a mobil, és látványos bukfencezésbe kezdett, vagy 3 métert gurult lefelé, míg megállt a száradó alsóneműk alatt. Szerencsére közben nem hallottam reccsenésszerű hangot, a telefon nem esett szét, azért mégiscsak akkor nyugodtam meg teljesen, amikor felemelve és felfordítva épnek találtam a kijelzőt.
A templomnál egy srác diabolózott, haverjai csodálták ügyességét. Melléjük ültem, és érdeklődve figyeltem, úgy tettem, mintha soha nem láttam volna ilyet. Aztán elkértem, megpörgettem a diabolót, felfuttam az egyik pálcára, majd feldobtam és elkaptam. Kicsit meglepődtek :-).
Sajnos holnap is nagyot, a maihoz hasonló távot kell menni, hogy holnapután úgy érjek be Santiagóba, hogy elérjem a déli misét. Még nem döntöttem el, hogy hogyan gazdálkodok az útközben felhalmozott három szabad nappal, de valószínű, hogy most csak egy éjszakára maradok Santiagoban, mert ha közben az óceánparton elromlana az idő, mégiscsak elviselhetőbb lesz a maradék időt Santiagóban tölteni.