Camino Francés, Finisterre y Muxía, 43 nap, 960+140 km
2013. június 19. és július 23. között jártam végig az El Camino-t a Pireneusok lábánál fekvő franciországi
Saint Jean Pied de Porttól az Atlanti óceánig, majd még egy további egy hetet töltöttem Galíciában.
Ez idő alatt 960 km-t gyalogoltam, átlagban 10 kg körüli hátizsákkal és 140 km-t anélkül.
Több mint 3400 fényképet készítettem, ezekből 1356 szerepel az alábbi naplóbejegyzésekben.
Útközben mintegy 80 geoládát kerestem, ebből 66-ot meg is találtam, két harmadukat hátizsákkal a hátamon.
Az alábbi naplóban olvasható, hogyan is éltem meg én ezt az életre szóló élményt.
Vasárnap, 2013.07.21. - 33. nap: Finisterre-Észak, Finisterre-Dél
Azért ma is összejött vagy 20 km, de mindez már hátizsák nélkül. Kényelmesen, 7:15-kor ébredtem, a többiek, akik vagy folytatták útjukat Muxíaba, vagy visszabuszoztak Santiagoba már a szokásos korai időpontban elhúztak, csak három holland csaj pöszmötölt még egy ideig, de aztán teljesen egyedül maradtam. Nem tudom felidézni, mivel telt el a délelőtt, hiszen még tegnap du. kimostam, tény, hogy dél volt, mire elindultam a félsziget nyugati (óceán felőli) oldalán fekvő, ún. hippie beachre. Ez egy veszélyesnek kinevezett, felügyelet nélküli homokos partrész, aminek szegélye mentén több sátor áll.
Útközben egy banánt toltam le, kesudiót és aszalt sárgabarackot majszoltam, szabadnak éreztem magam, mint a sirályok, akiknek a hangja teleharsogja az egész várost és a partvidéket. Leérve a partra látom, hogy egy pali úgy fürdik, mintha a 26 fokos Balatonban élvezkedne, közben a víz egy kikötőben olvasott tájékoztató szerint 16 fokos, úgyhogy részemről a fürdés valószínűleg kimarad. Végigsétáltam a part mentén, kis kagylókat gyűjtögettem, élveztem a hullámverés hangját.
A homokos partú öböl végéhez érve észrevettem egy, a dombodalon meredeken felfelé kúszó földutat, ezen indultam tovább. Botok nélkül jó szuszogtatós volt, de minél feljebb kerültem, annál szebb lett a kilátás. Az út biztonságos, mintegy 30 m távolságban kacskaringózott parhuzamosan a csipkés, meredek sziklaparttal, ezért lehetlen volt erről a részről jó képet készíteni. Amikor felértem a felső pontra, megelégeltem a dolgot, és belegázolva az út és a szakadék közötti szúrós tövises cserjésbe több véres karcolás árán csak sikerült annyira közel kerülni a meredek parthoz, hogy pár szép fotót készítsek arrafele is.
Délután visszamentem az albergbe, összeütöttem egy baconos-hagymás rántottát, majd elindultam a félsziget déli végéhez közelebb eső kilátóponthoz, ahonnan egyszerre lehet látni a nyugati és a keleti öblöt. Ide nem egyszerű feljutni, csak egy sokat tekergő szerpentines úton, így lett ebből a sétából 8 km (erről trekk is készült).
Este még egyszer átszaladtam a hipie beachre naplementét nézni, de az ma elmaradt, a felhők szétkenték. Viszont szép volt a telihold, és nagy örömömre összefutottam Guilainenel, aki kb. egy hete 8 km-rel lemaradt, majd ujjproblémája miatt végül egy teljes szakasznyi lemaradást halmozott fel, úgyhogy egy napi késéssel csak ma futott be. Kérdeztem, jön-e tovább Muxía-ba, erre szomorúan rámutatott bekötött nagy lábujjára, mondván, hogy "beszéltem az ujjammal, és nagyon kéri, hogy ne menjünk" :-). Imádom! Holnap nagyot kirándulok, ezért ne aggódjatok, ha ismét későn jelentkezem. Jó éjt!
