10 céges partnerünk (CUJO AI, DXC Technology, ELKH Energiatudományi Kutatóintézet, HungaroControl, Knorr-Bremse, NISZ Zrt, Simplexion Informatikai Kft, Quadron Kibervédelmi Kft., T-Systems, Vodafone Magyarország) jóvoltából. Ez az eddigi legmagasabb téma és partnerszám a program indulása óta.
4 éve indította el tanszékünk nagy sikerrel a A Partnerségben az Iparral - hallgatói képzési és ösztöndíjprogramot (PARIPA), célja egy olyan egyetem-ipar együttműködés kialakítása, melynek eredményeképpen a Tanszék hallgatói versenyképes, ipar által is igényelt kompetenciával (tudás-képesség-hozzáállás-tapasztalat) rendelkeznek a tanulmányaik befejezésével. Céges partnereink több éves visszajelzései alapján alakítottuk úgy ki a programot, hogy a hallgatók versenyképes K+F problémák megoldásában szerezzenek értékes tapasztalatokat egy tanszéki és egy céges témavezető felügyelete alatt. Cél, hogy a kolllégák a gyakorlati munkához szükséges szakmai ismereteken túli tudásokat (menedzsment, üzlet-pénzügyi, jogi-szabályozási) is szerezzenek, képességeiket, attitűdjeiket fejleszthessék a piaci versenyképességük növeléséhez.
A 16h-kor kezdődő előadások során a PARIPA program illetve a 10 partnercég mutatkozik be, 18h-tól pedig a BME I épület aulájában lehet további felvilágosítást kapni a céges és tanszéki témavezetőktől a standokon.
Regisztráció szeptember 8-ig a következő linken: https://www.hit.bme.hu/event/PARIPAOpenDay2021
További részletek a PARIPA programról:
https://www.hit.bme.hu/page/paripa
http://www.bme.hu/hirek/20180507/Minosegi_kepzessel_valaszol_az_egyetem_az_ipar_igenyeire